Animal Interesting

Each animal, we can...

Tűrik? Tiltják? Írtják?

Egy ország, ahol a kutya ,,Persona non Grata"

Izland a jég és a tűz földje valahol az északi sarkkör határán. Sokak számára mind a mai napig ,,terra incognita", ismeretlen világ. Annyit azért tudnak róla, hogyelkötelezett környezetvédő, mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa, megtartsa a természeti értékeke. Annál meglepőbb, hogy tiltja, illetve szigorú korlátok közé szorítja a kutyatartást.

A történet meglehetősen régi időre nyúlik vissza. A vikingek úgy 900 táján szálltak partra a mai Izland szigetén, ahova elkísérték őket legjobb barátaik, a ,,Fiaor Hunterek", ezek az apró viking kutyák is. A Fiaor Hunter zömök, nagy mancsú, rendkívül ellenálló eb, melynek nem árt se hó, se jég. Ő vigyáz az apró izlandi lovacskákra és a birkákra. Minthogy a fajta századokon keresztül nem került kacsolatba a szigeten kívüli külvilággal, joggal tartják a tiszta vérű típusnak, ősei ,,hiteles másolatának". Ez a kutyafaj századokon át hűségesen segítette a vikingek utódait egy ellenséges környezetben. Szinte egészen napjainkig. 1924-ben aztán az izlandi kormány mégis száműzte, törvényen kívül helyezte a szigetország nemzeti kutyáját. Attól kezdve tilos volt tartani városban, faluban egyaránt, egyedül az isten háta mögötti, magányos majorságokban, tanyákon tűrték meg. A kormány egészségügyi, higiéniai megfontolásokkal indokolta döntését. A viking kutyák ellen az volt a vád, hogy betegséget visznek át az emberre. Szomorú idők jártak a Fiaor Hunterre. Sokat befogtak, elragadtak gazdájától. Legtöbbjük örökre eltűnt. Hiába, így van ez már, ,,aki vízbe akarja folytani kutyáját, veszettséggel vádolja". A kutyák ellen indított keresztes hadjáratigazi kiváltójavalójában egy parazita féreg, az Eccinacoccus granulosus, mely a birkán élősködik, kutyán csak ritkán. Valójában nem tudták bebizonyítani, hogy a Fiaor átviheti a kórt az emberre, mégis drákói törvényekkel súlytották őket, a hatóságok még ,,Alcatrazt", börtönszigetet is találtak számukra. a vikingkutyák maradékát jelenleg a Jeges-tenger egyik szigetén, Hriseven gyűjtik össze karanténban, itt várják, hogy elhagyhassák az országot vagy befogadják őket egy magányos izlandi tanyán. A 60-as 70-es években a hivatalos Izland még inkább ,,bekeményített", hogy a továbbra is sarkukra álló megátalkodottakat jobb belátásra bírja. Ekkor lépett a színre Gutrun Gutjodussen asszony, hogy a szigetország egyetlen tősgyökeres fajtáját megmentse a kipusztulástól, s megalapította az izlandi kutyaklubbot. Mozgósította a sajtót, harcot indított a kormány ellen, az viszont keményen válaszolt: Raykjavíkban összefogatta valamennyi Fiaort, és a legtöbbjüket elpusztította. A klubbnak azért vidéken sikerült megmentenie jópár példányt. A végén már a reykjaviki polgármesternek kellett közbelépnie, hogy lecsillapítsa a kedélyeket, s véget vessen ennek az áldatlan adok-kapok viszálynak. Gutrun asszony sok izlandi szemében szinte nemzeti hős lett, s a végén sikerült elérnie, hogy fogadja őt a miniszterelnök. Mindazonáltal 1984-ig kellett várni rá, hogy a kormány dialógust kezdjen a kutyaklubban. A kutyák háborúja véget ért, a felek találtak enyhülési pontokat. Mindenki egyet értet abban, hogy cselekedni kell, mégpedig sürgősen, ha csak nem akarják, hogy a vikingek kutyája végképp kipusztuljon. Az ügyet politikailag David Oddsson, reykjavíki polgálmester vette a kezébe. Új törvényt szavaztatott meg a parlamenttel, mely ,,új egzisztenciát" biztosított a szigetország kutyájának. A városokban már megint lehetett Fiaort tartani, korlátozások azért szépszámmal akadnak: Kötelező pórázviselés, magas ebadó, s egyetlen lakó vétója elegendő ahhoz, hogy egy házban ne lehessen kutyát tartani. Az intézkedéseket egyébként amúgy is 24. órában hozták, hisz 1995-ben már csak alig pár száz vikingkutya szaladgált a szigetországban.

Forrás: Kutya Világ Extra 1997/02. szám